Izabella: méhpolip eltűnt, másik mérete felére csökkent
2019 Karácsonya óta fogyasztom a Hölgyi teát (méhpolip és mióma kezelésére). Egy darab polip eltűnt, a többi pedig fele akkora lett, mint egy éve.
Vélemény
2019 Karácsonya óta fogyasztom a Hölgyi teát (méhpolip és mióma kezelésére). Egy darab polip eltűnt, a többi pedig fele akkora lett, mint egy éve.
Minden nap ittam reménykedve abban, hogy a műtét elkerülhető lesz, de arra álmomban sem gondoltam volna hogy 2019. március 12-én a terhességi gyorsteszt pozitív eredményt mutat.
Elkezdtem inni a Hölgyi teát és már az első tasak után rendeződött a ciklusom és nem görcsöltem. Még 2 hetem van hátra a 3 hónapos kúrából. Nagyon örülök!
A járvány miatt azonban 2020 augusztusában mentem vissza vizsgálatra, ekkor már túl voltam a 3. kúrán is, a cisztának azonban az ultrahangon már nyoma sem volt, teljesen felszívódott az 5 centis ciszta.
Több alkalommal hívtam önt telefonon is, és a sok tanácsot megfogadva, pozitív energiáim mozgósítva, februárban megszületett a második gyermekünk, akiért a mióma miatt, harcot vívtunk sikeresen. (a fogantatás előtt összement a mióma 4 cm-ről 2 cm-re)
Már 2 héttől érezhető volt a hatás, amiket korábban éreztem, azt most egyáltalán nem érzem és ez már így is nagy öröm végre valahára, amitől a fájdalmaim megszűntek.
Három hónapig fogyasztottam, napi három csészével. Az ellenőrzést – félelemből – egyre halogattam, de májusban rászedtem magam. Bizakodtam, hogy remélhetőleg kisebb lett, de a várt eredmény mindent felülmúlt. Az orvosi ellenőrzés során nem találták meg a cisztát.
A következő kontrollvizsgálaton már teljesen eltűnt a ciszta egy havi Hölgyi tea (orbáncfüves változat) fogyasztásával és életmódváltással, aminek nagyon örülök! A menstruációs ciklusom is újra rendben van.
35 mm-es cisztám a bal petefészkemről teljesen felszívódott, 3 havi hölgyi tea adagot fogyasztottam. Nagyon hálásan köszönöm a hozzáértő és szeretetteljes segítséget, és ezt a természet ajándékát!!
Januárban rendeltem Öntől Hölgyi teát és a múlt héten voltam vissza kontroll uh-n. Az egyik (méh mögötti) endo csomó (vagy ciszta?) eltűnt szerencsére, a bal petefészkemben még ott van, minimálisan 5 mm-t nőtt, de így csak 2 cm-es.
A böngészési élmény fokozása, a forgalom elemzése, valamint a személyre szabott tartalmak vagy hirdetések megjelenítése érdekében sütiket (cookie-kat) használunk. A “Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul a sütik használatához.