Hölgyi tea alapteakúra: meddig és mennyit igyak belőle?

Az ajánlott alapteakúra: 3 hónap a Hölgyi teából, attól függően mi a testi- vagy lelki elváltozás, nehézség és hogy az életmódtanácsok közül mennyit épít be életébe.

  • Három hónapon keresztül minden nap, a menstruációs vérzés napjain is 1-3 bögrével javasolt inni a Hölgyi teát.
  • Három hónap után is biztonsággal tovább fogyasztható a Hölgyi teakeverék, már amennyiben továbbra is szükséges a gyógynövényes teafogyasztás – akár napi 2-3 bögrével -, akár kilenc hónapig is egyfolytában, mert a hét gyógynövényi összetevője olyan harmonikus és mindig egy kicsit változó arányban található a teakeverékben, hogy nem okoz sem hozzászokást, sem túladagolást.
  • Három, hat illetve kilenc hónap elteltével ismét érdemes ránézni állapotára (szakorvosi ultrahang, egyéb vizsgálatok, panaszok megszűnése stb.) hová jutottunk el az öngyógyulás illetve az állapotjavulás terén.

NAPI 1 BÖGRÉVEL

3 havi alapkúrában (ez 3 zacskó Hölgyi tea) az alábbi esetekben:

  • Petefészekciszta esetén, ami 5 cm-nél kisebb és nem okoz görcsöket, szúró, nyilalló fájdalmat.

Napi 1 bögrével számítva a 3 havi alapteakúra: 3×60 gramm Hölgyi teát jelent.
“EGY BÖGRÉS” alapteakúra csomagok


NAPI 2 BÖGRÉVEL

3 havi alapkúrában (ez 6 zacskó Hölgyi tea) az alábbi esetekben:

  • Mióma esetén – méretétől függetlenül
  • Mellciszta esetén –  méretétől függetlenül
  • 5 cm-nél nagyobb petefészekciszta esetén
  • PCOS (policisztás ovárium szindróma) esetén
  • Endometriózis, csokoládéciszta esetén – méretétől függetlenül
  • Petevezeték elzáródás illetve
  • szurkáló érzés vagy görcsök esetén görcsoldó hatása miatt.

Napi 2 bögrével számítva a 3 havi alapteakúra: 6×60 gramm Hölgyi teát jelent.
“KÉT BÖGRÉS” alapteakúra csomagok


NAPI 3 BÖGRÉVEL

3 havi alapkúrában (ez 9 zacskó Hölgyi tea) az alábbi esetekben:

  • Ha az alhasi görcsök, vagy a szurkáló, nyilalló érzések erősödnek, vagy a kilátásba helyezett műtét időpontja közel van, akkor biztonsággal és nyugodtan napi 3 bögrére emelhető a Hölgyi tea adagja.

Napi 3 bögrével számítva a 3 havi alapteakúra: 9×60 gramm Hölgyi teát jelent.
“HÁROM BÖGRÉS” alapteakúra csomagok

  • 1 csapott evőkanál teafüvet 3 dl vízzel forrázni, 10 percig lefedni, majd leszűrni.
  • Reggel éhgyomorra vagy bármely főétkezés előtt legalább 15 perccel, ízesítés nélkül igya.
  • Ajánlott: 1-3 bögre/nap.

Orbáncfüves vagy aranyvesszőfüves változat?

Hölgyi tea orbáncfüves változatát válassza minden esetben, kivéve:

  • hormon tartalmú gyógyszer
  • antibiotikum
  • orális fogamzásgátló
  • hüvelygyűrű
  • protonpumpa-gátló
  • vérhígító (véralvadásgátló) vagy
  • pánikbetegségre szedett gyógyszer szedése esetén.

Hölgyi tea aranyvesszőfüves változatát válassza az alábbi esetekben:

  • hormon tartalmú gyógyszer
  • antibiotikum
  • orális fogamzásgátló
  • hüvelygyűrű
  • protonpumpa-gátló
  • vérhígító (véralvadásgátló) vagy
  • pánikbetegségre szedett gyógyszer esetén.

Ebben az esetben kicseréljük az orbáncfüvet másik gyógynövényre (aranyvesszőfű virágos hajtásra), így ezen gyógyszerek mellett is biztonsággal iható a Hölgyi tea.

Lényegi különbség a két változat között az, hogy az orbáncfüves Hölgyi tea jobban nyugtat, a sejtregenerációs folyamatokat serkenti és vírusölő hatással is bír.

Az aranyvesszőfüves Hölgyi tea erősebb vizelethajtó hatású, így a például felfázásos panaszok esetén ez jobb.

Alapból a Hölgyi tea orbáncfüves változatát javaslom inni, de mindkét féle Hölgyi teával szép eredményeket értünk el.

Az orbáncfű, mint gyógynövény gyógyszerkölcsönhatás részese lehet. Ezért ha valaki pl: nyugtatót szed, akkor csak az aranyvesszőfüves változatot ihatja. Azért hoztuk létre a Hölgyi tea aranyvesszőfüves változatát, hogy akik az oldalon felsorolt gyógyszerek valamelyikét szedik, ők is biztonsággal és nyugodtan ihassanak Hölgyi teát.

Igen, 2014 óta a Hölgyi tea orbáncfüves és aranyvesszőfüves változatával is hasonló öngyógyulásokat, állapotjavulásokat értünk el.
A Hölgyi tea fogyasztásával kapcsolatos vélemények, gyógyulások történeteit itt olvashatja.

Amikor több panasz vagy betegség van jelen: vagyis az egészségügyi állapot, a gyógyszerek szedése, a felvett Covid-védőoltások vagy Poszt-COVID tünetek indokolttá és célszerűbbé teszik személyre szabott teakeverék elkészítését.

Személyre szabott teakeverék rendelés

Fogyasztható-e…?

A legtöbb öngyógyulást illetve jelentős állapotjavulást úgy értük el, hogy a Hölgyi tea mellé palástfű teát is ittak a Hölgyek. Részletek: Mikor és hogyan igyam a palástfű teát?

Nem, a barátcserje fogyasztása ellenjavallt az ún. hormonérzékeny nőgyógyászati elváltozásoknál (pl. nőgyógyászati ciszták, endometriózis, mióma, adenomiózis, stb…).
Bővebben: Barátcserje alkalmazását is érdemes kerülni

Nem, a méhpempő helyett a virágpor fogyasztását javaslom.
Bővebben: Mellékvese működés támogatása. Méhpempő helyett virágpor.

Igen, a menstruációs vérzés napjain is javasolt a Hölgyi tea fogyasztása.

  • Ez alól kivétel, ha elhúzódó vagyis már több mint 7 napja tart a méhvérzés.
  • Európai kultúrában 3-4 nap az ideális menstruáció hossza.
  • Ha több mint egy hete tart a menstruációja, kérem, forduljon orvoshoz, mert annak okát ki kell deríteni és kezelni kell.

Rigó István fitoterapeuta természetgyógyászhoz:
E-mail: 
Telefon: +36 20 386 0478 (Hívható hétköznap: 7:00-12:00)

Az “Életmódtanácsok” menüpontban további hasznos információkat talál a Hölgyi teáról, életmódtanácsokról és a gyógyulást támogató gyógynövényes kezelésről.

Hatóanyagok

Igen, a Hölgyi tea mindkét változata glutén- és vegyszermentes, ezért gluténérzékenyek is nyugodtan és biztonsággal fogyaszthatják.

A Hölgyi tea egyik változata sem tartalmaz ösztrogéneket, fito- és xenoösztrogént sem, továbbá ösztrogénszerű hatóanyagokat sem.

Hatóanyagok (orbáncfüves változat)

A Hölgyi teakeverék orbáncfüves változata simaizom-görcsoldó és lelki görcsoldó, szorongásoldó, puffadásoldó, gyulladásgátló- és gyulladáscsökkentő. Természetes antibiotikus, fertőtlenítő vagyis antibakteriális: baktériumölő (baktericid) és a baktériumok szaporodását gátló (bakteriosztatikus), antifungális (gombaölő), antivirális (vírusölő), sebgyógyító és fájdalomcsillapító hatásaiért felelős hatóanyagok: a flavonoidok (hiperozid, kvercitrin, rutin, izokvercitrin) flavonglikozidok, hipericin, hiperforin, poliszacharidok, cserzőanyagok, keserűanyagok, szaponinok, procianidinek, illóolaj komponensek, kovasav- és fahéjsav-származékok, klorogénsav. A tea nem tartalmaz hormonokat.

Hatóanyagok (aranyvesszőfüves változat)

A Hölgyi teakeverék aranyvesszőfüves változata simaizom-görcsoldó és lelki görcsoldó, szorongásoldó, puffadásoldó, gyulladásgátló- és gyulladáscsökkentő hatású. Természetes antibiotikus, fertőtlenítő vagyis antibakteriális: baktériumölő (baktericid) és a baktériumok szaporodását gátló (bakteriosztatikus), antifungális (gombaölő), antivirális (vírusölő), vese- és húgyutakat átöblítő, sebgyógyító és fájdalomcsillapító hatásáért felelős hatóanyagok: a flavonoidok, flavonglikozidok, poliszacharidok, cserzőanyagok, keserűanyagok, szaponinok, procianidinek, illóolaj komponensek, kovasav- és fahéjsav-származékok, klorogénsav. A tea nem tartalmaz hormonokat.

Hölgyi tea mellékhatások?

A Hölgyi teakeverék nem boríthatja fel a menstruációs ciklust, mivel a tea nem tartalmaz hormonokat és hormonszerű hatóanyagokat sem.

  • A Hölgyek arról számolnak be, hogy a ciklust segítette beállítani nekik.
  • Általában 3-6 hónap alatti teázást során megszűnt a középidős pecsételés, barnázás, a túl erős méhvérzés, továbbá az elhúzódó menstruáció közelítette vagy elérte a 3-4 naposat.

A Hölgyi teától nem lehetnek alhasi görcsei. Az elképzelhető, hogy az öngyógyulási folyamat felerősödött és emiatt beindultak, megmozdultak a pangó energiák. Ekkor ez átmenetileg társulhat görcsökkel. A Hölgyi tea tartalmaz görcsoldó és gyulladáscsökkentő gyógynövényeket is.

Javaslat

  • Ilyen esetben “vékonyabb teát” készítsen. Egy csapott teáskanálnyi teafüvet forrázzon le maximum 2-3 perc az áztatási idő, ezt követően leszűri és nyugodtan elkortyolgatja. Napi max. 3 bögrével.
  • Az öngyógyulást segítő hatóanyagok ennyi idő alatt is kioldódnak és bejutnak szervezetébe.
  • Ha három napon belül nem csillapodnak a görcsök, kérem, forduljon nőgyógyász orvoshoz, hogy annak okát kiderítsék, illetve kezeljék.

A Hölgyi tea nem okozhat ilyen panaszokat. A teakeverék nem tartalmaz hormonokat és hormonszerű hatóanyagokat sem, de gyulladáscsökkentő, nyugtató és görcsoldó hatása van.
Javaslom, forduljon minél előbb nőgyógyász vagy onkológus szakorvoshoz.

A Hölgyi tea összetevői révén a májon keresztül támogathatja a felesleges ösztrogén kivezetését a szervezetből. Ez a gyógyulás egyik feltétele. Az addig pangó epeműködést ez serkenti, ami átmenetileg lágyabb székletürítéssel is társulhat. 

Javaslat

Ilyen esetben “vékonyabb teát” készítsen. Egy csapott teáskanálnyi teafüvet forrázzon le maximum 2-3 perc az áztatási idő, ezt követően leszűri és nyugodtan elkortyolgatja. Napi max. 3 csészével. Az öngyógyítást segítő hatóanyagok ennyi idő alatt is kioldódnak és bejutnak szervezetébe.

Ha három napon belül nem szűnik a hasmenés kérem, forduljon orvoshoz, mert annak okát ki kell deríteni.

Az orbáncfű a Hölgyi teakeverékben nem okoz fényérzékenységet.
A teakeverékek fogyasztásával a fényérzékenyítő hatás elérése lehetetlen, mert olyan kis mennyiségben van jelen az orbáncfű, így a Hölgyi tea nyugodtan és biztonsággal iható, nem fog fényérzékenységet okozni.

  • Csak abban az esetben okozhat fényérzékenységet az orbáncfű, ha az ajánlott napi adag (2-4 gramm) 30-50-szeresét visszük be a szervezetbe.
  • Ekkor az arra érzékeny, világosabb bőrű egyéneknél okozhat fényérzékenységet (fotoszenzibilitást).
  • Becslések szerint a fényérzékenyítő hatás kialakulásához a szokásos napi adag 30-50-szeresét kellene bevinni.
  • Vigyázni az orbáncfű kapszulákkal és az egyéb koncentrált orbáncfűkivonatok szedésével érdemes.

Babavárás, fogantatás

Igen, nyugodtan és biztonsággal ihatja a természetes fogantatás testi-lelki támogatására a Hölgyi teakeveréket, amíg teljes bizonyossággal meg nem tudja, hogy áldott állapotba került (két egymás utáni pozitív eredményű terhességi teszt). Ekkor már abba kell hagynia a tea fogyasztását


Fontos! A Hölgyi tea fogyasztása ellenjavallt, ha Ön nem természetes fogantatással tervez babát, hanem megkezdett lombik- vagy inszeminációs programban vesz részt!
Babatervezés – Inszeminációs vagy lombik programmal: Fogyaszthatom a Hölgyi teát?

Nem! Ha ténylegesen megkezdődött a peteérés stimuláló kapszulák, tabletták szedése vagy a felkészítő injekciós kúra adása, akkor az inszeminációs program vagy lombik alatt minden teakeverék, így a Hölgyi tea fogyasztása is ellenjavallt!

Ennek oka kettős: 

  1. hagyni kell az orvosi szereket dolgozni 
  2. ha esetleg nem jön össze a babaprojekt, akkor halvány gyanúja se merüljön fel annak, hogy esetleg valamelyik gyógynövény miatt történt ez.

Igen, erről számolnak be a Párok. Több esetben reménytelennek tűnő évekig tartó próbálkozás után megszületett szerelmük gyümölcse a gyermekáldás. Körültekintően kell eljárnunk, ezért kérem, írjon e-mailt és megírom díjmentes tanácsaim és a javasolt teakúrát:
Díjmentes tanácsadás itt


Fontos! A Hölgyi tea fogyasztása ellenjavallt, ha Ön nem természetes fogantatással tervez babát, hanem megkezdett lombik- vagy inszeminációs programban vesz részt!
Babatervezés – Inszeminációs vagy lombik programmal: Fogyaszthatom a Hölgyi teát?

Nem! Várandóság alatt illetve szoptatás idején mint sok teakeverék, a Hölgyi tea fogyasztása is ellenjavallt!

Klimax, változó kor

Igen 12. életév fölött bármely életkorban támogathatja a Hölgyi tea a miómák, emlőelváltozások, ciszták és egyéb hormonérzékeny nőgyógyászati elváltozások öngyógyító folyamatait.

Csak részben segíthet változókorban, klimaxos tünetek esetén a Hölgyi tea.

Rigó István – a Hölgyi tea készítője

  • Rigó István fitoterapeuta-természetgyógyász készíti.
  • A Rigó Teák teakeverékei között 2014-ben született meg a Hölgyi tea. Összeállításánál a nyugati- és keleti orvoslás megfigyeléseit, kutatásait és a népi gyógyászati tapasztalatokat vette figyelembe.
  • Bővebben: Rigó Istvánról és a Hölgyi tea megszületéséről

  • A vadon termő gyógynövényeket gondos válogatás után a Bükkből, a Mátrából, a Bakonyból és Somogy megye tisztásairól, rétjeiről gyógynövény-őstermelők gyűjtik számunkra. 
  • A vegyszermentesen termesztett gyógyfüveket szintén négy kistermelői gazdaságból vásároljuk meg.
  • Így biztosíthatjuk a prémium minőséget és tisztaságot, ami íz-illat-harmóniát kölcsönöz a Hölgyi teánknak.

Hölgyi tea hol kapható?

Ha Ön az online rendelés helyett szívesebben vásárolna személyesen, akkor az ország számos településén megteheti viszonteladóinknál.

Hölgyi tea viszonteladóink teljes listája

Nem, a Hölgyi tea nem kapható a DM-ben, a Rossmannban és más drogériákban sem.
Kizárólag gyógynövény és bioboltokban kapható, az alábbi viszonteladóinknál:

Hölgyi tea viszonteladóink, bioboltok listája

A holgyitea.hu webáruházban leadott rendeléseket kizárólag magyarországi címekre szállítjuk ki.
Amennyiben külföldre szeretne teacsomagot, kérjük külföldi viszonteladóinknál adja le megrendelését.

  • Szlovákiában, Ausztriában, Németországban és Romániában külképviseletünket a Herbakuckó viszonteladó partnerünk látja el.
  • Az Egyesült Királyság, Írország és Skócia területén külképviseletünket a Slim and Smart Ltd viszonteladó partnerünk látja el.

  • A bioboltok általában akkor jelentkeznek viszonteladónak, ha üzletükben egyre többen keresik a Hölgyi teát.
  • Érdemes érdeklődni, rákérdezni kedvenc bioboltjában, a közeljövőben kapható lesz-e ott a Hölgyi tea.

Webáruházunkon keresztül is leadhatja a Hölgyi tea rendelését.

  • Jelenleg az ország több mint 40 bioboltjában kapható a Hölgyi tea. Hol kapható?
  • Amennyiben az Ön városában vagy kerületében is szívesen forgalmazná a Hölgyi teát, vegye fel velünk a kapcsolatot ezen az űrlapon: Jelentkezés viszonteladónak

Személyre szabott teakeverék készítés

Vannak olyan esetek, ahol az egészségügyi állapot, a gyógyszerek szedése illetve a felvett Covid-védőoltások indokolttá és célszerűbbé tehetik személyre szabott teakeverék elkészítését, fogyasztását.

Figyelem!
A Hölgyi tea gyógynövényes teakeverék, a palástfű tea és az életmód tanácsok a szervezet testi-lelki öngyógyító- és harmonizáló folyamatait segíthetik elő, ám az orvosi vizsgálatokat, ellátást, a gyógyszeres vagy egyéb szakorvosi kezelést nem helyettesíthetik.