Kedves István!
Mammográfia és emlőultrahangos vizsgálat alapján mindkét mellemben évek óta több apró ciszta volt, a bal oldaliban 2020. szeptemberében egy nagyobbat, 2x3cm-eset diagnosztizáltak, ami akkorra már panaszokat okozott, feszült, fájdogált. A vizsgáló orvos azt mondta, ez a méret még nem indokolja feltétlenül, hogy leszívják, de ha növekedni fog és zavaró lesz, akkor menjek vissza.
Ez a nagyobb méretű sajnos néhány hónap alatt folyamatosan növekedett, önvizsgálattal is érezhető volt a különbség, egyre jobban zavart.
2021. január első hetére eldurvult a helyzet, a ciszta kb. diónyi nagyságúra nőtt és nagy fájdalmat okozott. Egy hajszál választott el attól, hogy újra szakorvoshoz forduljak. A kellemetlen orvosi beavatkozást azonban utolsó pillanatig szerettem volna elkerülni, így a neten kezdtem keresgélni. Ekkor találtam rá a Hölgyi teára.
Mivel rengeteg jó véleményt olvastam róla, és más jellegű problémámra is sikeresen alkalmaztam már korábban gyógynövényeket, bizalmat szavaztam neki.
Napi 2 csészével kezdtem a fogyasztását.
A COVID helyzet miatt nem szerettem volna ultrahangos ellenőrzésre menni, de tapintás útján is meg tudtam állapítani, hogy 1 hét alatt kb. felére, 2 hét után a negyedére zsugorodott. A jobb mellemben évek óta tapasztalt, jól kitapintható, borsónyi nagyságú ciszta is 2 hét alatt eltűnt.
A 3 hónapos kúra végére kitapinthatatlanná váltak a csomók. A legnagyobb helye továbbra is érzékeny, de különösebb gondot nem okoz.
A jó tapasztalatokból kiindulva már ismerőseimnek is ajánlom ezt a teakeveréket.
Köszönet érte!
U.i.: Amennyiben szeretné a visszajelzésemet nyilvánossá tenni, az lenne a kérésem, hogy név nélkül tegye.
Köszönöm és további sok sikert kívánok a munkájához!
Személyre szabott teakeverék készítés
Vannak olyan esetek, ahol az egészségügyi állapot, a gyógyszerek szedése illetve a felvett Covid-védőoltások indokolttá és célszerűbbé tehetik személyre szabott teakeverék elkészítését, fogyasztását.
Figyelem!
A Hölgyi tea gyógynövényes teakeverék, a palástfű tea és az életmód tanácsok a szervezet testi-lelki öngyógyító- és harmonizáló folyamatait segíthetik elő, ám az orvosi vizsgálatokat, ellátást, a gyógyszeres vagy egyéb szakorvosi kezelést nem helyettesíthetik.