Méhpolip felszívódása, petefészek ciszta gyógyulása Hölgyi teával
Idén januárban egy kisebb polipot találtak a méhemben és egy cisztát a petefészkemben. Nagyon aggódom a betegségeken. Ez az utóbbi években felerősödött. (Hipochondria)
Vélemény
Idén januárban egy kisebb polipot találtak a méhemben és egy cisztát a petefészkemben. Nagyon aggódom a betegségeken. Ez az utóbbi években felerősödött. (Hipochondria)
Október 19-én voltam a nőgyógyásznál és már a mióma is teljesen felszívódott illetve a bal petefészekben látott egy nagyobb tüszőt így azt mondta lehet próbálkozni. Holnap reggel kellett volna megjönnie, de ma reggel megérzésből csináltam egy tesztet, ami pozitív lett.
A CT lelet igazolja a nagyméretű, 7×10 cm-es kétrekeszes ciszta gyógyulását a jobb oldali petefészekben. Az megvastagodott falú óriás ciszta teljesen eltűnt.
Jelenleg egy 27 mm, egy 21 mm és egy 18 mm-es cisztám van fokozott érrajzolat nélkül, a 2 nagyobb echomentes bennékű, a nagyobbik hálózatos belső echot tartalmaz fokozott érrajzolat nélkül. A ciszták panaszt nem okoznak, de hét hónap után újból megjött a menstruációm. (52 éves vagyok)
Köszönetemet szeretnèm kifejezni a hàrom gyógynövényből álló vérzéscsillapító teakeverék (mezei zsurló, pàsztortàska, palàstfű) ajànlàsára, ami több hónapig tartó vèrzèsemet megàllította.
A szúró fájdalmak egyébként jelentősen csökkentek, amióta a Hölgyi teát fogyasztom (10 nap alatt)
Miómák és petefészek ciszta miatt kezdtem hölgyi teát inni: három hónapig, napi három bögrével. A ciszták eltűntek, a miómák többsége kisebb lett.
Évekkel ezelőtt (sok évvel ezelőtt) rendeltem Öntől hölgyi teát, egy kisebb ciszta miatt, aminek 3 hónap teázás után szerencsére nyoma is veszett (más gyógymód nem volt).
Szeretnék köszönetet mondani, hogy tényleges szakértelemmel és odafigyeléssel támogatja a hölgyek életét. Kb 1.5 éve találtam rá a hölgyi tea aranyvesszős változatára, aminek hatására egy féléves kontrollon márt nem találtak az adenomiózis nyomokat.
A mai napon lett volna aktuális nálam a ciszta biopszia. Kértem az orvost, hogy mielőtt megszúr, nézze meg, hogy csökkent-e a ciszta. Legnagyobb örömömre 2/3-ára csökkent – az orvos velem együtt nagyon örült és mégsem vett mintát. Abban maradtunk, hogy fél év múlva újra csinál egy ultrahangot a biztonság kedvéért.
A böngészési élmény fokozása, a forgalom elemzése, valamint a személyre szabott tartalmak vagy hirdetések megjelenítése érdekében sütiket (cookie-kat) használunk. A “Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul a sütik használatához.