Kedves István,

Először is szeretnék nagyon boldog új évet kívánni!
Nekem úgy tűnik, hogy jól indul az új év.

December közepén járt le a három hónapos kúrám, ami után rögtön kértem időpontot ultrahangra. A héten voltam vizsgálaton. Eddigi vizsgálatok során, minden egyes alkalommal nagyobbak voltak az emlőcisztáim.
A jelenlegi vizsgálat megállapította, hogy a két legnagyobb (39 mm) ciszta mérete nem változott (én már ennek is örülök), a közepesek közül volt kettő, ami teljesen felszívódott a többinek pedig csökkent a mérete.
Az életminőségem nagy mértékben javult, a fájdalmas, kellemetlen érzés teljesen megszűnt (pl alvásnál).

Nagyon örülök az eredménynek.
Tisztelettel, Erika

Személyre szabott teakeverék készítés

Vannak olyan esetek, ahol az egészségügyi állapot, a gyógyszerek szedése illetve a felvett Covid-védőoltások indokolttá és célszerűbbé tehetik személyre szabott teakeverék elkészítését, fogyasztását.

Figyelem!
A Hölgyi tea gyógynövényes teakeverék, a palástfű tea és az életmód tanácsok a szervezet testi-lelki öngyógyító- és harmonizáló folyamatait segíthetik elő, ám az orvosi vizsgálatokat, ellátást, a gyógyszeres vagy egyéb szakorvosi kezelést nem helyettesíthetik.