A méhpolip egy olyan elváltozás, amely gyakran érzelmi konfliktusokra és stresszhelyzetekre vezethető vissza. Testünk biológiai válaszai mindig összefüggnek lelki állapotunkkal, így a méhpolip felszívódása is szoros kapcsolatban állhat az érzelmi egyensúly helyreállításával. Az alábbiakban egy új nézőpontot mutatunk be, amely segíthet jobban megérteni, miért alakulhat ki ez az elváltozás, és milyen szerepe lehet a szervezetünk természetes védekező mechanizmusában. Figyelem! Szakorvosi vizsgálat és kontroll minden esetben szükséges! 

Méhpolip felszívódása: egyensúly fontos szerepe

Mire jó a méhpolip a testünkben?

A konzultációk során lehetőség van arra, hogy egy adott fizikai elváltozást több, egyéni nézőpontból is megközelítsünk és megértsünk. Ahogy korábban említettem, hiába van egy ABC lista, hogy melyik elváltozás mögött milyen konfliktus, érzelmi stressz húzódhat meg, a valódi kiváltó ok mindig egyedi – azon túlmenően, hogy mindig az adott szerv és/vagy szövet funkciójából, működéséből indulunk ki. A méhpolip felszívódása sok esetben az ilyen egyéni konfliktusok megértésén és kezelésén is múlik.

A korábbi méhpolip elemzést kiegészítve szeretnék egy újabb nézőpontot bemutatni, ami még szélesebb körben nyújthat felismerést a méhpolip létrejötte kapcsán.

A mostani címben azt a kérdést tettem fel, hogy: „mire jó egy méhpolip”?

Ha megnézzük a szövetet, amiből létrejön, akkor az a méhnyálkahártya szövete. Nézzük meg a száj nyálkahártyáját analógiában, hogy az hogyan működik? Mit tesz a testünkben, mi a feladata?

A nyálkahártyának van védelmi (kémiai) szerepe a „kórokozókkal” kapcsolatban, de közreműködik bizonyos anyagok felszívódásában is, úgymond előemészti az adott „falatot”.

Falat az agyunk számára bármi lehet:

  • konkrét étel
  • valakinek a magatartása, viselkedése
  • valakinek a szavai, kritikája
  • valakinek a tette
  • stb.

Ha agyunk úgy érzékeli, hogy túl nagy a falat, vagy éppen túl „mocskos”, vagy van az életünkben egy „kór-okozó”, pl. egy férfi, és ez számunkra túlzott stresszt okoz, akkor agyunk a segítségünkre fog sietni abban az esetben, ha nem figyelünk magunkra, ha nem tudjuk „feldolgozni” az adott történést, ha nem érzékeljük, hogy tudat alatt stresszben vagyunk, frusztráltak vagyunk.

Hogyan fog segíteni az agyunk?

Természetesen biológiai módon, hiszen számára csak a testünk létezik, ahol megoldást adhat számunkra.

Több nyálkára, nagyobb nyálkahártya felületre lesz szükség, hogy több nyálka legyen a szánkban, hogy jobban meg tudjuk emészteni az adott „falatot”, vagy hatékonyabban „ki tudjuk tisztítani, mosni” magunkból azt, ami nem odavaló, amit nem tudunk elfogadni.

Ha ezt visszavetítjük a méhnyálkahártyára és az azon karfiolszerűen növekedő sejtcsoportosulásra, akkor vajon mi lehet annak a „szövetszaporulatnak” a szerepe, amit méhpolipnak neveznek? A méhpolip felszívódása ebben az értelemben a stresszorok kezelésével is elősegíthető, hiszen a test folyamatai természetes módon igazodnak a lelki és érzelmi állapotunkhoz.

Miért jó, hogy ott van?

Azért, mert segít nekünk, a méh esetében – ami az egyik legnőiesebb szervünk – a szexuális jellegű „falatok” feldolgozásában és/vagy rendszerünk megtisztításában az adott „mocskos”, megemészthetetlen szexuális tartalmú falattól, történéstől, „kór-okozótól”.

Tehát ha van egy olyan megélésünk, amiben egy férfi nem megfelelő módon bánt velünk, megbántott, megcsalt stb.

Vagy nőként többre vágynék. A pasim, a férjem, a párom nem aktív eléggé, unalmas és többre vágyom… ezért, mint amikor a marhapörkölt gondolatára kovászos uborkával összefut a nyál a számban, akkor ezzel szinte „előnyálazom” a majd valamikor érkező falatot, amire vágyakozom, és bár még nincs itt, nem történik meg a vágyam tárgya, beindul a többlet nyálképződés.

Ha az adott helyzetet újra és újra átélem, vagy újra és újra vágyakozom, de nem jön a „szexuális falat”, és ezen sokat agyalok, gondolkozok, ami által nem vagyok jelen az életemben 100%-ban, akkor az agyam lesz az, aki megpróbálja helyettem megoldani azt a történetet, helyzetet, amire én nem találtam még megoldást. Ezért a méhpolip felszívódása nem csak a testi folyamatok, hanem a lelki egyensúly helyreállításával is összefügghet.

Ez is benne lehet a méhpolip elváltozásban…

Találtál valamit ezzel kapcsolatban az életedben, ha van méhpolipod? Ha igen, akkor milyen megoldást tudnál találni arra? Hogyan tudnád megnyugtató módon kezelni a helyzetet, amit most felismertél? A méhpolip felszívódása érdekében a lelki egyensúly és a stressz kezelése kulcsfontosságú lehet.

Összefoglaló

A méhpolip létrejötte mögött sokszor feldolgozatlan érzelmi konfliktusok húzódnak meg, amelyek hatására testünk biológiai módon reagál. A nyálkahártya szaporulatával a méh támogatja a “nehezen emészthető” érzelmi és szexuális tartalmak feldolgozását. A méhpolip felszívódása érdekében kiemelten fontos a stresszorok azonosítása, a lelki harmónia helyreállítása, valamint a tudatos jelenlét gyakorlása. Ez az elváltozás nem csupán testi tünet, hanem lehetőség is arra, hogy jobban megértsük önmagunkat és az életünkben jelen lévő kihívásokat.

Köszönet a cikk megírásáért Hegedűs Beatrixnak.

Hegedűs Beatrix, a Tudatos Test konzulenseként személyre szabott tanácsadással segíti a hölgyeket. Ha kapcsolatba lépne vele, kérjük, írjon a következő e-mail címre: . További információkért látogasson el Beatrix weboldalára.

  • Alapteakúra Méhpolip felszívódása: egyensúly fontos szerepeNapi 2 bögrével3 hónapos alapteakúra

    “KÉT BÖGRÉS” Hölgyi tea alapteakúra csomag (aranyveszőfűvel)

    Mióma, adenomiózis, 5 cm-nél nagyobb petefészekciszta, méhpolip, mellciszta, PCOS, endometriózis, babatervezés esetén…
    Amennyiben gyógyszert szed, akkor az aranyvesszőfüves változatot javasoljuk.
    Original price was: 26400 Ft.Current price is: 24700 Ft.
    RészletekKosárbaLoading Done
  • Alapteakúra Méhpolip felszívódása: egyensúly fontos szerepeNapi 1 bögrével3 hónapos alapteakúra

    “EGY BÖGRÉS” Hölgyi tea alapteakúra csomag (aranyveszőfűvel)

    Petefészekciszta esetén, ami 5 cm-nél kisebb és nem okoz görcsöket…
    Amennyiben gyógyszert szed, akkor az aranyvesszőfüves változatot javasoljuk.
    Original price was: 13200 Ft.Current price is: 12700 Ft.
    RészletekKosárbaLoading Done
  • Alapteakúra Méhpolip felszívódása: egyensúly fontos szerepeNapi 3 bögrével3 hónapos alapteakúra

    “HÁROM BÖGRÉS” Hölgyi tea alapteakúra csomag (aranyveszőfűvel)

    Gyakori, erős panaszok, alhasi görcsök, nyilalló érzések illetve műtétre várás esetén…
    Amennyiben gyógyszert szed, akkor az aranyvesszőfüves változatot javasoljuk.
    Original price was: 39600 Ft.Current price is: 35200 Ft.
    RészletekKosárbaLoading Done

Személyre szabott teakeverék készítés

Vannak olyan esetek, ahol az egészségügyi állapot, a gyógyszerek szedése illetve a felvett Covid-védőoltások indokolttá és célszerűbbé tehetik személyre szabott teakeverék elkészítését, fogyasztását.

Figyelem!
A Hölgyi tea gyógynövényes teakeverék, a palástfű tea és az életmód tanácsok a szervezet testi-lelki öngyógyító- és harmonizáló folyamatait segíthetik elő, ám az orvosi vizsgálatokat, ellátást, a gyógyszeres vagy egyéb szakorvosi kezelést nem helyettesíthetik.

Hasonló bejegyzések